SZÉKELYUDVARHELY KÖZELEBBRŐL

"Semmilyen szél nem kedvező annak, aki nem tudja, milyen kikötőbe tart" (Seneca)

Kedves székelyudvarhelyi lakosok!

   Rengeteg töprengés,  gondolkodás után jutottam el arra az elhatározásra, hogy mégis elkezdek egy beszámoló sorozatot, amelyben az éppen aktuális észrevételeim, hangulataim és megtapasztalásaim alapján szeretnék mesélni mindarról, ami városvezetőként történik velem, körülöttem, ami zajlik bennem és rajtam kívül, de mégis a közelemben. Tudtommal ilyenre még nem volt példa, hogy egy városvezető egy kicsit más megközelítésből, nem a hivatalos hangnemben, hanem emberibb módon osszon meg hétköznapjaiból jót is, rosszat is az embertársaival, sorstársaival, szavazóival.

   Bizonyára lesznek majd, akiknek tetszeni fog és olyanokra is számítok, akik apró ízeire fogják boncolni minden mondatomat és folyamatos kritikusaim lesznek. Mindkét tábor figyelme hasznomra lesz. A kedvelőim bátorítani fognak, míg kritikusaim ösztönözni, hogy mindent lehet még jobban művelni.

   Köztudott, hogy egy vezető beosztású embernek nehéz, sőt lehetetlen úgy végezni a dolgát, hogy az mindenkiben tetszést váltson ki. Szeretnék a zenészvilág hozzáértői által használt hasonlattal élni, mely szerint  az igényes, képzett jazz-zenész száz akkordot  játszik néhány igényesebb zenekedvelőnek, míg a rockzenész csupán néhány akkordot játszik le  több ezer rajongónak. Ennél a hasonlatnál maradva úgy ítélem meg, hogy én inkább az „utcazenész” kategóriába vagyok sorolható. A felszínesség tudatos mellőzésével, de a vérprofik tudását sem birtokolva, maximális jóindulatomról, elszántságomról, munka közben is folytonos tanulásomról  és tenni akarásomról biztosíthatok mindenkit, hogy csakis a városért és a városlakók érdekei mentén „muzsikálok”. Ezt vállaltam, eddig is ezt tettem és ez a jövőben se lesz másként.

   Voltak, vannak és lesznek olyan helyzetek, amikor nagyon nehéz jó döntést hozni, ha csak rossz, vagy nehezen járható megoldások közül választhatunk.

   A most induló, tervezett beszámoló-sorozatom a különlegesebb helyzetekről, nem átlagos hétköznapjaimról, ünnepnapjaimról szeretnének minden székelyudvarhelyi számára egy kis betekintést biztosítani.

kikoto9.jpg

   Az aránylag új tisztség, amihez a székelyudvarhelyiek többségének bizalmát megkaptam, néha feladja  a leckét. Kezdetben mindig vannak reménytelennek tűnő időszakok, ezen túl kell esni. Sokszor még most is előfordul, hogy valami nem úgy sikerül, ahogy szerettem volna. Ez elgondolkodtat, olykor kétségeket ébreszt bennem. Igyekszem folyamatosan fejleszteni magamat, bővíteni csapatomat hozzáértő szakemberekkel és egyre tisztábban látom magam előtt a célt, a helyes irányt, amerre tartanunk kell kizárólag a városunk érdekében.

                                                                                                         Minden székelyudvarhelyi lakost biztosíthatok arról, hogy mindig a közösségünk érdekeit fogom szem előtt tartani és nem fogok egyetlen egyéni,- vagy szűk csoport érdekei miatt olyan döntéseket hozni, amelyek a városunk, közösségünk érdekeivel ellentétesek lennének. Székelyudvarhely a fontos. Erre vállalkoztam, ezt képviselem, erre kaptam felhatalmazást.

   Köszönök minden bátorítást, minden építő kritikát, köszönöm a kitartó bizalmat és bátorítom önöket, hogy olvassák minél többen az időnként megosztott beszámolóimat. 

SZÉKELYUDVARHELY KÖZELEBBRŐL

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása